Mindenféle izékről fogok írni én.
|
|
| |
|
|
 |
kedvenc
idézetek, satöbbi (Sablonszerkesztővel lehet módosítani.)
|
|
|
|
|
|
| |
2006. augusztus 31., csütörtök
Málnakő
Szeretem a köveket. Úgy általában. Szeretem, mert szépek, mert titkaik vannak, amit vagy feltárnak előttünk, vagy örökre a sajátjuk marad. Vagy megmutatják titkaikat egy geológus kalapácsának ütése nyomán, vagy idők végezetéig magukba zárják.
Nem tudom honnan ered ez a vonzalom, talán Skorpió mivoltomból fakad, talán máshonnan. Amióta az eszemet tudom, mindig gyűjtögettem őket, felszedtem utcáról, folyó- és tengerpartról, hozattam magamnak vízpartra utazó ismerősökkel, építkezések mellé lerakott sóderből bányásztam ki a legszebbeket és sajnáltam, hogy nem vihetem haza mindet, mert már nem fértek a zsebeimbe. Autóparkoló szélén lerakott kőkupacból mentett többkilós görgetegkő éppúgy hazajött velem, mint parki sétányon gyűjtögetett milliméternyi csillogó, erezett darabka. De polcon van az idei tiszai árvízkor, a szolnoki gátról elvett szürke, fekete, vörös kavics is. A legérdekesebb úgy néz ki, mint egy primitív afrikai maszk.A Szamosban lelt, fekete, barázdált kő meg állandóan innen a monitor alól néz rám szoborfejként. Nincs az a szobrász aki ilyet tud formázni, vésni. Volt, hogy barátommal –ki szintén bolondja a köveknek – egy sörkertben iddogálva több időt töltöttünk az asztal mellett, alatt, mint a padon ülve, ugyanis előtte nem sokkal szórhatták fel apró kövekkel az alját, ami kimeríthetetlen tárháza volt az újabb kincsek begyűjtésének. Matatásunk elég feltűnő lehetett, mert egy idő után egy egyetemista lányka oda is jött és engedve kíváncsisága unszolásának, megkérdezte, hogy ugyan mondanánk már meg, mi végre szedjük fel a kövecskéket. Válaszunk, - azért, mert szépek – egyáltalán nem vitte közelebb a megoldáshoz és magában valószínűleg csodabogárnak aposztrofálva ott hagyott bennünket.Folytattuk a kurkászást és ennek következtében két dugig tömött zsebbel értem haza, büszkén mutogatva asszonyomnak egyenként az új szerzeményeket. Kár, hogy a köveknek nincs hangja. Nem arra gondolok, hogy ha egymáshoz ütjük, koccantjuk hangot adnak ki, hanem csak úgy önmaguktól.Ugyanúgy szólna egy folyami kavics, mint egy tigrisszem opál? Az andezit dala különbözne-e egy márgás kőzettől? Vajon másképp szólna a szozopoli tengerpartról felszedett kavics, mint a badacsonyi bazalt, vagy a Szamosból kiemelt társa. Mást hallanánk éjszaka tőlük, mint nappal? Biztosan.És egy nyelvet beszélnének, vagy területenként, domborzati viszonyonként eltérő nyelvük lenne?Ezek persze csak képzelgések, mondhatja bárki, de talán nem is olyan képtelenek, mint első hallásra tűnik. Mostanság rengeteg cd, kazetta jelenik meg különböző természeti hangokat megörökítve. (Ahogy a dolgok állnak, lehet, hogy nem is olyan sokára már csak cd-ről fogjuk hallani a bálnák, delfinek énekét, patakok csobogását, madarak énekét.) Milyen lenne egy Kőhangok című lemez?Vajon ki venné fel? Egy geológus vagy egy zenész? Ott ülne a breton tengerparton, a badacsonyi hegyoldalban, vagy az afrikai kősivatagban mikrofonnal a kezében és rögzítené a hangokat. Jut eszembe, van egy cd-m amin a tenger morajlását hallani.
Lehetséges, hogy azon is rajta van a sziklák hangja, ám nem arra gondolok, ahogy a hullámok nekiverődnek, hanem valami rejtett, általunk nem hallható frekvencián szólal meg, zsörtölődik, a víz időtlen idők óta tartó ostroma miatt, vagy lehet, hogy nem is háborog, mert már összeszoktak ők ketten, a tengerrel, mint egy idős házaspár, akik nem tudnak egymás nélkül létezni, és ha egyikük elpusztul a másik sem éli túl?
Tudnának-e kommunikálni más élőlényekkel, a víz alatti állatokkal, a rajtuk napozó gyíkokkal, vagy azzal a sasfajtával, amelyik úgy töri fel a megszerzett tojást, hogy a magasból követ dob rá?És amikor az ember, a Nagy Leigázó tízezer tonnaszám termeli ki a kőbányákból a követ, vajon fáj-e a hegynek, és ha igen milyen módon fejezi ki fájdalmát.Vajon a bányabeomlásokban mekkora szerepe van a sokmillió éves nyugalom megbontásából fakadó protestálásnak?Titkaik vannak. Stonehenge és Nazca, Altamira és az afrikai sziklarajzok. Látták azokat, akikről semmit nem tudunk és nem is fogunk semmit megtudni. Őrzik a rejtélyeket és nem is érdemeljük meg hogy megtudjuk. Számtalanszor előfordul, hogy előszedem gyűjteményem egy részét, kipakolom magam elé, végigsimogatom, leporolgatom őket, kedvenceimet – merthogy ilyenek is vannak – kicsit tovább, szeretgetem, nézegetem, végigcirógatom a bennük-rajtuk futó ereket. Tapintásuk, érintésük megnyugtat. Magát az időt és az időtlenséget egyszerre tartom a kezemben.
máln@bácsi
22:36
|
|
|
|
|
|
